A Szoboszlói
Szittyák Hagyományőrző Egyesület Krisztus után 2006.
évének földanya havában született azzal a nemes céllal,
hogy elődeink hagyományaira büszkén emlékezve, azokat
továbbörökítse az utókor számára.
Tevékenységünk alapja a tradicionális sztyeppei íjászat,
illetve a honfoglalás (hazatalálás) és előtti idők fegyvereivel
űzött harcművészet.
A szittyák nevet főként a származásunk miatt választottuk.
Ezzel is mutatva, hogy a kultúránk több ezer évre tekint
vissza.
A fegyverhasználaton kívül legalább annyira fontosnak
tartjuk az ősi hagyományok egyébb oldalait is feleleveníteni,
mint pl.: Rovásírás, ruhaviselet, népszokások, népi
játékok.
A hagyományőrző íjászat mondanivalóját számtalan bemutatókon
juttatjuk el a közönség számára. |
Regino, prümi
apát így jellemez bennünket 908-ban:
"Karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg
nyilaikkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikról,
hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni." |