- Visszacsapó íj
 
Az íjászat több ezer éves múltra tekint vissza. Az emberi kultúrák, társadalmak fejlodésének elválaszthatatlan része volt, nagy jelentoséggel bírt az élelemszerzésben és a harcászatban egyaránt. Az íjászat történetében meghatározó szerepet kapott az ázsiai puszták népeinek - köztük a magyarok - összetett visszacsapó íja. Ez a fegyver hatékonyságát a vadászatban és félelmetességét a hadi tettekben két zseniális találmánynak köszönhette. Az egyik a merev reflexkarok - úgynevezett szarvak - alkalmazása, a másik az ín és a szaru fizikai tulajdonságainak remek kihasználása. Az iméntiek révén ez az íj korának csúcstechnológiáját képviselte.
A legegyszerubben úgy készíthetünk íjat, hogy egy egyenes botot meghajlítva a két vége közé húrt feszítünk. Ilyen botíjat - természetesen az elobb leírtat tökéletesebbre fejlesztve - használtak például Oroszlánszívu Richárd keresztesei és a sherwoodi erdoben Robin Hood csapata is. Az íj megfeszítésekor testünk izomenergiája a fa meghajlításáv al eloször rugalmas energiává, majd a húrt elengedve, ahogyan az íj visszatér eredeti helyzetébe, mozgási energiává alakul át, amin osztozik a nyílvesszo és az íj – utóbbi esetében ez hové és hanggá válik. A nyílvesszo röptének egyenletességét, sebességét és becsapódásának erejét az szabja meg, mennyire hatásos az elobbi energiaátalakítás.
Az izomero a húr hátrahúzásával - az íj megfeszítésével - addig alakul át jó hatásfokkal rugalmas energiává, amíg a húr és az íj karja egymással hegyesszöget zár be, derékszöghöz közel a leghatékonyabb, tompaszög mellett azonban az ideg inkább csak húzza, mint hajlítja az íjat. A kedvezo helyzet például az íj méretének növelésével érheto el. A hosszabb íj - a Robin Hood idejében használt majdnem kétméteres volt – viszont csak gyalogosok harci eszköze lehet, lovasok fegyverének alkalmatlan. Az ázsiai puszták lovas nomád népeinek találmánya az összetett visszacsapó íj, amely rövidsége miatt könnyen használható lóhátról. Átüto ereje ugyanakkor hatalmas, hiszen a hajló karok megfeszítve szinte karikát formáznak, míg az ezekhez szögben csatlakozó merev karok - a szarvak - biztosítják, hogy a húr az íjjal ne tompaszöget zárjon be. Egyben a vesszot ellövéskor gyorsítják is: a rugalmas karok kis mozgása esetén a szarvak - és így az ideg is - nagyot mozdulnak.

A hajló karoknak nagy terhelést kell kiállniuk. Hajlításkor az anyag külso oldala megnyúlik, a belso pedig összenyomódik. Minden anyag másként viselkedik húzásra, s másként nyomásra: vagy a húzószilárdsága jó, vagy a nyomószilárdsága. Ráadásul szívósnak is kell lennie, ugyanis a megterhelést több ezerszer kell elviselnie. Önmagában a fa nem megfelelo a hajló karok készítésére, mert ha túl vastag, akkor nem hajlik, ha túl vékony, nem elég eros. A hajló kar fájának jellemzoit tehát más anyagokkal szükséges javítani. Az ín kituno szakítószilárdságú, a hajló kar külso oldalát ezzel borították. Ezzel szemben a szarut kiváló nyomószilárdsága miatt a belso oldalra dolgozták föl. Így - egyúttal az élettartamot is növelve - jelentosen javult a fa rugalmassága, azaz - esetünkben - energiaátadó képessége. Alkalmazása szinte hihetetlen anyagismeretrol tanúskodik. A viszonylag kis, rövid íj az Európában akkor használt íjaknál számottevoen messzebbre röpítette a vesszot.
E két találmány a kor harcászatában a csúcstechnológiát jelentette. Ismerete és használata a pusztai lovas népeket félelmetes ellenfelekké tette. Ugyanakkor bizonyíték arra is, hogy a honfoglaló magyarok tudásban bátran fölvehették a versenyt Európa többi népével.

 
Vissza az előző oldalra
 
 
Tagoknak Támogatóink Vendégkönyv Kedvencek közé    
© 2007-2010 Szoboszlói Szittyák Közhasznú Hagyományőrző Egyesület